-Úgy tapasztaltam, hogy a táncművészeket általában speciális kapcsolat fűzi A diótörőhöz. Rád igaz ez?
- Természetesen igaz. A diótörő az az előadás, amelyben a balettnövendékek általában először lépnek színpadra. Így volt ez az én esetemben is. Az első fellépésem a Magyar Állami Operaházban érdekesen alakult: nem érkezett meg időben az egyik kiskatonát táncoló növendék, és mivel épp ott voltam, hogy megnézzem az előadást, a biztonság kedvéért beöltöztettek. Végül megjött a kijelölt szereplő, de Janács Evelyn mesternő, látva a lelkesedésemet azt mondta, hogy akkor öt helyett hat kiskatona táncol ma este. Szerencsémre több változatban is megismerhettem a darabot. Gyerekként az Operaház és a Magyar Táncművészeti Főiskola Diótörőjében is részt vehettem. Robert Lindgren változatában voltam Feri, Pierrot, Diótörő herceg, és táncoltam a III. felvonás kettősét, a Cukor pas de deux-t is. Fontos mérföldkő volt a pályámon az operaházi verzió pas de trois fiúszerepe. Drezdában először Neumeier verziójával találkoztam, majd Aaron Watkin, a Semperoper Ballett igazgatója elkészítette a saját változatát. Ekkor már a premier szereposztásban táncoltam Diótörő herceget. Ez jelentős feladat volt számomra, mivel az ARTE televízió élőben közvetítette az előadást. Közvetlenül utána Budapesten a Vajnonen-féle koreográfiában táncoltam. Ebben ez egy igazi hercegkarakter, nagyon eltér a drezdaitól. Watkinnál csatáztam az egerekkel, és a Hó pas de deux előtt történt meg az átváltozásom maszkos babából herceggé. Itthon a Diótörő „fehér dresszes" szerep, precízen, a legmagasabb színvonalon, elegánsan kell eltáncolni. Budapesten sok család számára a karácsonyi szertartás része, hogy az adventi időszakban együtt mennek el a színházba és megnézik ezt a gyönyörű mesét.
 |
| Simon István, fotó Emmer László |
- Hat szezont töltöttél el Drezdában. Mit tartasz a legfontosabbnak ezekből az évekből?
- Aaron Watkin igazgató ars poeticájának megfelelően mindig arra törekedett, hogy a klasszikus, a modern és a kortárs tánc között tradicionálisan létező határokat megszüntesse. Ennek érdekében olyan repertoárt épített fel, amellyel a táncosainak és a közönségnek egyaránt ízelítőt ad a legkülönbözőbb stílusokból. Ő nem skatulyázott be, s noha én alapvetően klasszikus alkat vagyok, kipróbálhattam magam minden téren. Táncoltam többek között William Forsythe, David Dawson, George Balanchine, Jiří Kylián, Mats Ek, Ohad Naharin darabjait, többükkel személyesen is dolgozhattam.
Megtapasztaltam, hogy miben vagyok igazán jó, mit csinálok szívesen, és mi az, ami kevésbé áll jól, de nagyon szeretem csinálni. Tulajdonképpen tekinthetjük ezt a hat évet úgy, mint egy második iskolát. Budapesten megszereztem az erős technikai alapokat a Vaganova-módszer segítségével, és megismertem a hagyományos színházi megközelítést is, azaz a gondos karakterformálást és a stílusjegyeket. Ezektől működik jól egy klasszikus balett vagy egy egész estés előadás. Drezdában a szakma egy másik szegmense tárult fel előttem, kicsit amerikai, crossover technika, virtuóz muzikalitás, a fürge kis ugrások, a par terre-es, off-balance-os technika, az extremitásokra, a mozdulatra épülő színház. Mindezt a tudást, amelyet a kinti együttesben fontosnak tartottak, nagy kaliberű alkotók művein keresztül sajátíthattam el, és ez örök életemre meghatározó lesz. Az, hogy magától Kyliántól vagy Forsythe-tól tanuljon be valaki egy darabot, keveseknek adatik meg egy karrier során, így ez nagymértékben befolyásolta a szakmához való hozzáállásomat. Amikor az emberben a hétköznapokban felmerül a kétely, hogy jó úton jár-e, hogy érdemes-e ezt a szakmát művelni, akkor az ezekkel a nagyszerű emberekkel eltöltött idő erőt ad.
- A Magyar Nemzeti Balettől tulajdonképpen sosem szakadtál el, most azonban hivatalosan is Budapesthez köt a szerződés. Mit vársz ettől a lehetőségtől?
- Remélem, hogy sokat fogunk tanulni. Azt tapasztalom, hogy az együttes Solymosi Tamás vezetésével jelentős fejlődésnek indult, nagyon rokonszenves számomra a repertoár, amit épít. Fontosnak tartom, hogy minél több cselekményes balettet táncoljak és érdekes, drámai karaktereket formáljak meg. Pongor Ildikótól és Nagy Ivántól már nagyon sokat tanultam a Giselle próbáin, és a többi balettmesterrel is szívesen dolgozom.
 |
| Simon István Albrecht szerepében, Higgins Jaclyn Ann Myrtha szerepében a Giselle című balettben, fotó Herman Péter |
- Milyen szerepek várnak rád még a szezonban?
- Az első szerepem Albert volt a Giselle-ből. Ezt követően a Sorsot táncolhattam el Pártay Lilla Aranyecsetcímű balettjében. Örültem, hogy az egyeztetések után a művésznő méltónak talált arra, hogy szerepet kapjak a darabjában. Bízom benne, hogy ismét táncolhatok azokban az előadásokban, amelyekben korábban vendégszerepeltem. A Rómeó és Júlia különösen közel áll a szívemhez, és örülnék, ha kipróbálhatnám magam Seregi László más műveiben is. Az Anyeginben minden táncművésznek megtiszteltetés fellépni, és természetesen én is nagyon boldog lennék, ha részt vehetnék benne. Több érdekes karakter is van a Víg özvegyben amelynek ebben a szezonban lesz a premierje, technikailag nagy kihívás lenne a Szilfidben James, és a nevelt fiam biztosan örülne annak, ha egy olyan mesebalettben nézhetne meg, mint a Hófehérke és a 7törpe. Természetesen nagyon sok mindentől függ, hogy pontosan mit és mikor fogok táncolni, de a repertoár minden darabja érdekel művészileg, hiszen ezért szerződtem ide.
- Akkor tulajdonképpen végig fogod táncolni az egész évadot.
- Nagyon remélem, hogy sokat fogok dolgozni. Ennek az egyik záloga a Hatala Boglárkával való, évek óta tartó együttműködésem. Ő segít abban, hogy könnyebben megőrizzem az egészségemet. Boglárka Budapesten gyógytornászként dolgozott, a táncszakmában sokan ismerik. Miután meghívták Drezdába, a Semperoperbe, a balettigazgató teamjében részt vett a művészeti munkában, illetve az egészségvédelmben is. Nemzetközileg elismert szakemberként az injury coaching és a táncművészek rehabilitációja a szakterülete. Hazajött velem, és most napi szinten dolgozunk együtt
117.jpg)
+(1).tif)